A Szabadsághídon átbiciklizve furcsa jelenségre lettem figyelmes. A Turul tövében ülve egy hajléktalan férfi olvasott. Azt gondoltam, hogy jó taktika. Olvasva koldulni, igazi réspiac. Mosolyogtam és tovább gurultam. Aztán másnap, harmadnap és egy hét múlva is ott találtam őt. Mindig olvasott. Kíváncsi lettem rá. Ezért egy délután egy antikváriumban vettem két könyvet és hazafelé megálltam mellette. Egy évvel ezelőtt így kezdődött a barátságunk.

Antal azt mondja, hogy mindenki ugyanazt a Dunát látja. Annyi a különbség, hogy ő éjszakánként a rakpartról, mások a egy belgrád rakparti lakás ablakából és megint mások a Gellért szálló ablakából.

Antal helyzetéről azt mondja, hogy mindenki ugyanazt a Dunát látja. Annyi a különbség, hogy ő éjszakánként a rakpartról, mások a egy belgrád rakparti lakás ablakából és megint mások a Gellért szálló ablakából.

Meglepődött a szakállas férfi, amikor bringámat mellé támasztottam és megkérdeztem, hogy elfogadná-e a könyveket, amiket neki hoztam. De örömmel elfogadta és kiváncsian vette kezébe őket. Faggatni kezdtem. Hogy hívják, mit olvas, miért ül itt, mióta, van-e hol aludnia? Csupa tolakodó kérdést tettem fel neki. Nem értettem a helyzetét. Addig csak szellemileg leépült, sokszor saját mocskában fetrengő hajléktalanok látványához voltam szokva. Azt gondoltam, hogy aki olvas, az nem lehet hajléktalan. Pedig lehet.

Antal a jászságból érkezett a fővárosba. Eredetileg autószerelőnek tanult és a szakmájában dolgozott sokáig. Később a jászberényi hűtőgépgyárban kereste a kenyerét. Szép családja volt, egy fia és egy lánya. Aztán egy szörnyű betegség ketté törte az életét. A lyme-kórból nem könnyű kigyógyulni, de Antalnak sikerült. Mire felépült se munkája, se családja nem volt többé. Egyedül, pénz nélkül kellett újra kezdenie az életét. Nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. Bár vett a válás után egy jászsági kis faluban egy kis parasztházat, de bevétele nem volt. Ezért feljött Budapestre és éjszakánként zöldségrakodást vállalt. Nappal pedig az utcán tölti az idejét. Olvasással üti el az időt. Sok helyet kipróbált, de a legjobbnak a Szabadsághíd bizonyult. A kilátás páratlan, sok ember jár arra és kényelmesen le lehet kuporodni a Turul tövébe. Bevétel is akad. Este pedig még villanyfény is van, így addig olvashat, amíg csak tud.

Tisztálkodni a hajléktalanok szabadtéri fürdőjébe jár, a Gellért fürdő kivezető csatornájához. A könyveket olyan antikváriumokban szerezi be, ahol vagy cserélnek, vagy egy-két száz forintért oda adják a köteteket. Nem jár ingyen konyhára, mert szerinte nincs annyira rossz helyzetben. Különben is nehéz elfogani azt, amit csak úgy ingyen adnak. Egy újbudai kifőzdébe jár vacsorázni, ahol este hat után féláron adják a megmaradt fogásokat. Ha kicsit több pénz összejön, akkor ruhát vásárol belőle az adományboltban vagy fodrászhoz megy. Amikor megismertem a szemüvegében csak egy lencse volt. Így olvasott sokáig. Aztán a nyár folyamán összegyűlt annyi pénze, hogy kicserélte a szemüvegét.

Imádja a történelmi témájú könyveket, de bármit elolvas. Egy-egy könyv két-három napig tart ki. Amit kiolvasott azt általában elcserélni antikváriumokban.

Antal mosolyog a világra. Nem panaszkodik. Azt mondja jól van, de lesz ennél még jobb is. Örül annak, ha jó az idő, örül egy jó könyvnek, örül, ha valaki megáll és beszélget vele. Számos története van. Bocsánatot kér, ha kicsit bővebb lére ereszti a mondanivalóját és hosszabb ideig tart. Akkor is mosolyogva kíván szép estét, ha egy fillért sem adok neki, csupán beszélgetni állok meg.

Már csak két-három hét és Antal végre visszaköltözhet a kis házába, begyújthat a kiskályhába és élvezheti a nyugdíjas éveit. Ugyanis hivatalosan is nyugdíjas lett. Nem tervezi a tétlenséget továbbra sem. Mezőgazdasági gépeket, szivattyűkat, rotációs kapákat és mindenféle vidéken használatos szerkezeteket szeretne javítani. Arról álmodik, hogy lesz három malaca és jövő karácsonyra disznóvágást rendez.

Antal mára közmegbecsülésnek örvend. A naponta arra járó kutyások, futók és biciklisek egyaránt előre köszönnek neki. Sokan meglepik őt könyvekkel, étellel, édességgel és jó szóval. Legutóbb egy hölgy hatvan kötetet ajándékozott neki.

Most az a terve, hogy pár hétre haza megy, de karácsony előtt a Duna Pláza előtt árul majd fenyőfát. Megígértem neki, hogy az idei karácsonyfát tőle szerzem be.

Addig is ha látjátok a Szabadsághíd északi oldalán könyvet olvasni a Turul tövében, álljatok meg egy pár szóra vagy vigyetek neki egy szép könyvet.

Pin It on Pinterest

Share This